Adventi adománygyűjtés - Díszítsük fel a mentők virtuális karácsonyfáját!

Segítek!

Tanulóját élesztette újra Viki és Gyula

Az újraélesztés napja alkalmából minden évben több olyan civil újraélesztőt mutatunk be, akiknek története hisszük, hogy másokat is inspirálhatnak arra, hogy egyszer majd ők is merjenek cselekedni. Ilyen történet Vikié és Gyuláé, akik hetedik osztályos tanulójukat élesztették újra. Nézd meg riportfilmünket az esetről.

Gyula a biológia mellett elsősegélynyújtást és újraélesztést is tanít diákjainak a szakkörökön, ám utóbbi tudását még soha nem kellett használnia élesben. Egészen addig a májusi napig, amikor az iskola egyik diákja összeesett a focipályán. Az iskola védőnője, Vivi is Gyula segítségére sietett, együtt mentették meg a fiú életét.

Egyáltalán nem volt légzése, tudtam, hogy azonnal meg kell kezdeni az újraélesztést.

- meséli Gyula, aki nem csak oktatja az elsősegélynyújtást és az újraélesztést diákjainak, de versenyekre is jár velük. Diákjának szerencséje volt, hogy Gyula felismerte a tüneteket, hiszen ebben a korban kevesen gondolnának arra, hogy a fiatal fiúnak leállt a szíve.

Kisvártatva az iskola védőnője, Viki is az újraélesztés helyszínére érkezett – őt is a diákok riasztották. A mentők kiérkezéséig együtt folytatták az újraélesztést. Gyula a mellkaskompressziókat, Viki a befúvásokat végezte, közben a mentésirányító telefonon is segítette őket.

A legfontosabb, hogy próbáljuk megőrizni a nyugalmunkat. Ha nem vagyunk tisztában az újraélesztés lépéseivel, akkor a mentők diszpécsere segíti minden egyes lépésünket és mozdulatunkat.

A kiérkező mentők emelt szinten folytatták az újraélesztést, defibrillátort is szükséges volt használniuk. Végül mentőhelikopter szállította el a kis diákot.

Nem igazán tartom emiatt magam hősnek, viszont nagyon örülök jókor jó helyen voltam, és tudtunk segíteni a kis sérültünkön.

A fiúra még hosszú út vár, míg ismét teljes életet élhet, de Viki és Gyula elmondása szerint a vártnál gyorsabban fejlődik, többször látogatást tett már az iskolában is. Mindannyian nagyon várják vissza.

FEKETE TANÁRÚR: AZ ÚJRAÉLESZTÉS ALAPJAI

Tanuld meg Te is az újraélesztés lépéseit! Fekete Gyula tanárúr végig vezet az életmentés folyamatán:

 

Hirtelen szívmegállás esetén minden egyes perccel, amíg nem kezdődik meg az újraélesztés, 10%-kal csökken a túlélés esélye. Ezért ne hezitáljunk, azonnal kulcsoljuk össze a kezünket, és 5–6 centiméter mélyen, gyors, határozott mozdulatokkal nyomjuk meg a beteg mellkasát, körülbelül másodpercenként kétszer! Az újraélesztés helyes módszerét elsajátíthatjuk az Országos Mentőszolgálat Alapítvány Tartsd életben! – Újraélesztés egyszerűen és gyorsan című, Csuja Imre nevével fémjelzett videóból.

Az Újraélesztés nemzetközi napja (október 16.) alkalmából az Országos Mentőszolgálat Alapítvány is arra biztatja a lakosságot, hogy mindenki merjen cselekedni. Ez a nap a laikus újraélesztés fontosságára hívja fel a figyelmet, arra, hogy mindenki képes elsajátítani és szükség esetén alkalmazni az újraélesztés egyszerű technikáját. 

Oldalunkon hasznos információkkal, videókkal nyújtunk tájékoztatást a témában:

https://www.mentoalapitvany.hu/v/merj-cselekedni-ujraelesztes-napja