Támogasd a mentők munkáját!
Nézd meg, most hogyan segíthetsz!

Segítek!

Szép Mentés! teszt – Így vizsgázott Magyarország 2021-ben

Az Országos Mentőszolgálat Alapítvány idén második alkalommal lebonyolított, összesen 10 kérdésből álló Szép Mentés! tesztjét ezúttal több mint 14 ezren töltötték ki. A kutatás célja a lakosság mentésismereti tudásának felmérése volt. De vajon milyen eredmények születtek?

Alapítványunk kiemelt küldetése, hogy minél több ember magabiztos tudással rendelkezzen arról, hogyan tudja segíteni a mentők munkáját akkor, amikor akár egy szerette, akár egy számára ismeretlen bajbajutott szorul segítségre. Mert mentőre mindig, mindenhol szüksége van valakinek.

A MeTI mutató, és ami mögötte van

Mentésügyi Tájékozottsági Index, vagyis MeTi. A mutatót abból a célból alkottuk meg, hogy egy közérthető, az összes teljesítményt összefoglaló mutatóval tudjuk értékelni felmérésünk eredményt – vagyis azt, hogy mennyire tájékozottak a kitöltők, ha a mentőket és az életmentést érintő kérdésekről van szó.

Nem reprezentatív kutatásunk során a 10 kérdésből a kitöltők átlagosan 8,6 kérdésre válaszoltak helyesen. 2021-ben a MeTI értéke tehát 8,6 lett. Ez rendkívül eredményként értékelhetjük, ami az általános tájékozottságot illeti, érdemes ugyanakkor a számok – és az egyes kérdések – mögé nézni.

Kit, mikor és hogyan hívjunk, ha megtörténik a baj?

112 – a segélyhívószám, amit mindenki ismer, gondolhatnánk, és jól tesszük, hiszen a válaszadók több mint 90%-a jelölte meg helyes válaszként kérdésünkre: Milyen számon hívhatjuk a mentőket Magyarországon? Bár így is több mint ezer ember nyilatkozott úgy, hogy a 107-es számot tárcsázná baj esetén, úgyhogy nem ártott a meglévő tudás megerősítése.

Tavaly óta már csak nem telefonon, hanem egy mobilapplikáció használatával is kérhetünk segítséget, így természetesen arra is kíváncsiak voltunk, hányan ismerik ezt a közhasznú alkalmazást a résztvevők közül. Bár még viszonylag fiatal eszközről van szó, mégis 10-ből 8 ember helyesen válaszolt: az OMSZ ingyenesen letölthető és használható Életmentő applikációjával könnyen elérhető a mentőszolgálat olyan helyezetekben, amikor leginkább szükségünk van rá. 

Biztos kézzel, 95%-ban jelölték a helyes választ a résztvevők akkor is, amikor arra voltunk kíváncsiak, hogy Ki és mikor jogosult mentőt hívni? A kérdéssel célunk az volt, hogy eloszlassuk az esetleges bizonytalanságot: állampolgárságtól, egészségbiztosítási jogviszonytól és kortól függetlenül bárki jogosult mentőt hívni Magyarország területén.

A valótlan bejelentések büntetést vonnak maguk után, ezt a kitöltők 98%-a tudta is, és reméljük, hogy az életmentő vonalat ennek megfelelően használják továbbra is. Az ilyen jellegű bejelentések ugyanis szabálysértésnek minősülnek.

Mit tegyünk, hogyan segítsünk, ha mentőt hívtunk?

A válaszadók döntő többsége, több mint 93%-a jól tudta, hogy a mentő kiérkezéséig hogyan tudja segíteni az életmentést: ilyenkor maradjunk vonalban a mentésirányítóval, az instrukciói alapján pedig folytassuk az elsősegélynyújtást; lehetőleg ne mozgassuk a sérültet; értesítsük a mentőket, ha a beteg állapotában változás történik és amennyiben tudjuk, biztosítsuk, hogy könnyű legyen a helyszín megközelítése.

Ez a tudás szó szerint életmentő lehet, hiszen értékes perceket nyerhetnek általa bajtársaink. Közel ezren nyilatkoztak úgy, hogy egészségügyi szakképzettség hiányában nem kezdenék meg az elsősegélynyújtást. Nem győzzük azonban hangsúlyozni, hogy a laikus segítségnyújtás életet menthet, a vonalban pedig a mentésirányító segíteni fog instrukcióival.

Hasonló arányban válaszoltak helyesen arra a kérdésre, hogy a 112-es segélyhívó szám hívásakor miről szükséges tájékoztatni a mentőket: ilyen esetben mondjuk el, hogy hol és milyen esemény történt, hány sérült van és mit tudunk az állapotukról, valamint adjuk meg a bejelentő nevét és telefonszámát is. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a mentők számára nem mindig egyértelmű, hogy hogyan jutnak el az adott címhez, ezért lássuk el őket instrukciókkal a helyszín megközelíthetőségéről is.

Vedd észre a mentőt!

A mentőautó megkülönböztető jelzéseit már jól ismerjük, még ha nem is mindenki tudta pontosan, hogy a villogó kék-piros fény és a sziréna a hazai mentők ismérve – de abban biztosak vagyunk, hogy a jellegzetes sárga színű mentőautókat már mindenki távolról is felismeri. De mitévők legyünk akkor, amikor a közlekedésben résztvevőként felénk közeledik a mentőautó?

A válaszadók 98%-a helyesen tudta, hogy gyalogosként, kerékpárosként közlekedve is a mentőautó élvez elsőbbséget. Nagyobb volt a bizonytalanság azonban akkor, amikor ugyanezt a kérdést az autót vezetőkre vonatkoztatva tettük fel. A válaszokat pozitívan értékelhetjük abból a szempontból, hogy a döntő többség tisztában volt vele, hogy sorőrként félre kell húzódnia, hogy utat adjon a segítségnek – nem szabad tehát hirtelen fékezéssel megállni ott, ahol éppen vagyunk. A részletekbe belekérdezve azonban kijöttek a hiányosságok: a résztvevők csupán 68%-a tudta jól, hogy a különböző közlekedési szituációkban mi a teendő. Tévhit ugyanis, hogy minden esetben az út jobb oldalára szükséges húzódni. Autópályán a belső sávban az út bal oldalára, a külsőben a jobb oldalára húzódjunk, három vagy több sávos úton pedig törekedni kell annak a sávnak a szabadon hagyására, ahol a mentőautó halad.

Ha bizonytalannak érezzük magunkat ilyen szituációban, a legjobb adható tanács, hogy ne kapkodjunk és ne hozzunk elhamarkodott döntéseket. Figyeljük a többi autóst és igazodjunk hozzájuk.

Újraélesztés – Laikusként is lehetünk életmentők

A felmérés során kíváncsiak voltunk arra is, hogy tavaly óta, amikor útjára indítottuk a nyilvánosan elérhető defibrillátorok használatára vonatkozó kampányunkat, történt-e előrelépés az ezzel kapcsolatos lakossági ismeretekben. Vajon tudjuk, hogy mi a teendő, ha újra kell élesztenünk valakit és van a közelben defibrillátor?

A kitöltők 73%-a jelölte meg helyesen, hogy az első dolog a mellkaskompresszió azonnali megkezdése és a mentők értesítése, majd a defibrillátor bekapcsolása. A 2020-as eredményhez képest ez mindenképpen előrelépés, hiszen akkor kevesebb mint 69%-ban válaszoltak helyesen a felmérésben résztvevők.

Továbbra sem biztos azonban a tudásunk a témában, ezért folytatjuk társadalmi edukációs kampányainkat. Fontos, hogy minél többen tudják, hogy egyszeri életmentőként is bátran használhatják ezeket a készülékeket. Erről szól Ne parázz! Sokkolj! – Újraélesztés defibrillátorral c. szórakoztató edukációs kisfilmünk is:

 

Köszönjük mindazoknak, akik kitöltötték tesztünket, és indultak a nyereményjátékon is! Az eredmények fontos támpontot biztosítanak nekünk, hogy mely területeken segítsük a lakosságot a legfontosabb életmentő ismeretek elsajátításában.