Talán még sosem éltem át a békét. Annak nyugodt, szemrebbenésnyi jelenét, a szív lassú, álomba ringató csendjét. Egyszerűen nem vágyom a csendre, az emberek nélküli napokra, a vidéki élet ajándékaként adott lassúságra. Még nem jött el az életemben az ideje annak, hogy megálljak, megnyugodjak, az én szívem a fővárossal együtt lüktet. Hangosan dübörög, nem bír magával, nem kímél, nem áll meg, ég, pörög, hajt, mert olthatatlanul benne él, küldetése van: „azért születtem, hogy gyógyítsak.”