Támogasd a mentők munkáját!
Nézd meg, most hogyan segíthetsz!

Segítek!

Nagy Elsősegély Teszt 2022 - Kimagasló eredménnyel vizsgáztunk

A 10. évfordulóhoz érkezett országos felmérés ismét népszerű volt a lakosság körében: az új kérdéssel kiegészített teszten ezúttal 8500 önkéntes válaszadó mérte fel elsősegélynyújtással kapcsolatos tudását. A nem reprezentatív kutatás eredménye pedig méltó a jubileumhoz, hiszen szinte minden témakörben javuló tendencia mutatkozott, az ETI értéke pedig kimagasló, 7,8 pont lett.

ETI: az eddigi legjobb eredmény született

Minden idők legjobb értékével büszkélkedhetünk a legfrissebb felmérés után, hiszen az ETI (Elsősegély Tájékozottsági Index) értéke rekordmagas, 7,8 pont lett. A kiemelkedő eredmény azt mutatja, hogy általánosságban javuló tendencia figyelhető meg az elsősegélynyújtással kapcsolatos ismeretek elméleti elsajátításában. Akadnak ugyan területek, például a laikus újraélesztés, ahol az évről évre javuló tendencia mellett még mindig hiányos a kitöltők tudása.

Lássuk, hogyan szerepelt a lakosság az országos felmérőn.

Kimagasló javulás a legtöbb klasszikus témakörben

Négy olyan kérdés is található a Nagy Elsősegély Tesztben, amelyek 2013 óta minden évben szerepelnek a kérdőívben, így már 10 éve követhetjük nyomon a helyes válaszok tendenciáit.

Két témában is sokkal többen tudták a helyes választ a korábbi évekhez képest. Arra a kérdésre, hogy mi a teendő, ha üvegszilánk kerül a szemünkbe, 10-ből 9-en a jó választ jelölték meg, miszerint ilyen esetben steril gézlappal kell letakarni a szemet, és az idegen testet nem szabad eltávolítani, hanem hívni kell a mentőt.

Hatalmasat ugrott a jó válaszok aránya a napi folyadékbevitellel kapcsolatos kérdésnél: a 2021-es felméréshez képest (80%) a válaszadók 97%-a tudta helyesen, hogy egy 70 kg-os ember napi ajánlott folyadékbevitele 2,1-2,8 liter. A következő tesztben már lehet, hogy elérjük a 100%-os arányt?

Az orrvérzés csillapítása évek óta dilemma elé állítja a felmérésben részt vevőket. A közhiedelemmel ellentétben nem jó módszer az orrnyereg szorítása, a korábbi eredmények tükrében eddig sajnos ez a megoldás terjedt el az emberek körében. 2022-ben viszont minden idők legjobb válaszaránya született ebben a témában. A korábbi felmérések 45-47%-os arányához képest most a kitöltők 78,9 %-a jelölte be a helyes technikát, azaz: mindkét orrcimpát befogva (hogy a vér ne tudjon távozni), a fejet enyhén előre hajtva csillapíthatjuk a vérzést.   

Közel 20 százalékponttal szintén rekordot döntött a helyes válaszok aránya a forrázás témakörben. Mit kell tennünk, ha leforrázzuk a kezünket? Erre a kérdésre két évvel ezelőtt 72%, és 2021-ben is csak a válaszadók 74%-a tudta a helyes választ. Örömteli, hogy a mostani felmérésünkön 10-ből már 9 ember jelölte meg helyesen, hogy hideg folyó víz alá kell tartani a sérült testrészt körülbelül 10 percig.

Van még mit csiszolni a tudásunkon

Akadnak olyan témakörök, amelyeknél minimális javulást figyelhetünk meg. Jó hír, hogy az agyrázkódás tüneteit az előző évihez képest (83,6%) ismét többen ismerték fel helyesen, így a 86,76%-os eredmény bizakodásra ad okot. Célunk tudatosítani, hogy a hétköznapinak tűnő panaszok – úgy, mint aluszékonyság, szédülés, hányinger – az agyrázkódás tünetei lehetnek.

A korábbihoz hasonlóan most is 3 százalékponttal nőtt a helyes válaszok aránya a tűző napon való ájulás során nyújtandó elsősegélynél: a kitöltők 89%-a tudta, hogy ilyenkor lehetőség szerint az árnyékba kell húzni az illetőt és - ha eszméleténél van - vízzel kell megkínálni, amíg meg nem érkezik a segítség.

A következő, vérzéscsillapítással kapcsolatos témában nem tapasztaltunk túl nagy kilengést. Most is jól vizsgáztak a kitöltők: 95,8% tudta helyesen, hogy fejsérülés esetén a sérültet le kell fektetni, fejét felemelni, és a seb fertőtlenítése után arra sapkakötést kell készíteni.

A kullancskiszedés technikáját a legfrissebb szakmai ajánlás alapján 2020-ban pontosítottuk: a kullancs csavarása már nem javasolt a művelet közben. Ez lehet a magyarázata a helyes válaszok csökkenő tendenciájának is. Az elmúlt évek során egyre kevesebben jelölték be a helyes választ: míg 2020-ban 52%, 2021-ben 48,5%, addig most csupán 43,8%-a válaszolt helyesen a kitöltőknek. Reméljük, hogy minél hamarabb rögzül a fejekben a helyes technika: a kullancsot kullancskiszedő-csipesszel, egyenes vonalban kell kiszedni, határozott mozdulattal, csavarás nélkül.

Újraélesztés: elméletben már egyre többen tudjuk

A 2021-es megtorpanás után most ismét emelkedett az újraélesztés helyes eljárására vonatkozó válaszok aránya. A legutóbbi tesztünkben 5 százalékponttal magasabb lett a helyes válaszok aránya.

Nagyon fontos célkitűzésünk, hogy minél több emberhez eljusson az újraélesztés helyes módja, hiszen ezzel életet menthetünk: a fejet hátra hajtva, szájból orrba vagy szájból szájba kell alkalmazni a levegőfújást és a mellkasnyomást 30:2 arányban. Akkor sem kell megijedni, ha valaki a szájon át történő újraélesztést nem szeretné alkalmazni. Ugyanis a mellkas másodpercenként kb. kétszeri, erős, 5-6 cm mélyre történő nyomása ugyanúgy lehetőség egy emberi élet megmentésére.

A defibrillátor pontos funkciójára vonatkozó kérdésen még mindig sokan elbizonytalanodnak. 10-ből mindössze 4-en jelölték a helyes választ, vagyis, hogy a defibrillátor egy olyan életmentő eszköz, amellyel szívritmuszavarokat tudunk megszüntetni annak érdekében, hogy a beteg szíve a sokkolást követően a normál szívritmusban működhessen tovább; használata szívmasszázzsal együtt hatásos.

Továbbra is úgy tűnik, sokan nem is tudják, hogy a nyilvánosan elérhető defibrillátorok használatához nem szükséges szakmai hozzáértés. Laikusként is biztonsággal bevethetőek, ha életmentésről van szó! A legfontosabb, hogy merjük használni ezt az eszközt, hiszen a félautomata defibrillátorok megállapítják helyettünk a sokkolás szükségességét.

Ne parázz, sokkolj! című társadalmi edukációs kisfilmünkben Bala (Csuja Imre) a humor segítségével mutatja be, hogy egy kis talpraesettséggel bárkiből életmentő válhat, a lényeg, hogy merjünk cselekedni!

 

10-ből 9 ember jól cselekedne csecsemő újraélesztésnél

Meglepő eredményt hozott a plusz egy kérdésként szereplő csecsemő újraélesztés technikája. A „Hogyan kell csecsemő esetében helyesen kivitelezni a mellkasnyomást?” kérdésre a válaszadók 93,7%-a helyesen válaszolta, hogy a felnőttekkel ellentétben a mellkasi nyomásokat 2 ujjal kell végezni. A csecsemő újraélesztésének útmutatóját megnézheti erre a linkre kattintva.

Amennyiben szeretné feleleveníteni a Nagy Elsősegély Teszt 2022 kérdéseit és válaszait, ide kattintva megtekintheti a tesztet.

Köszönjük, ha támogatásával Ön is hozzájárul a mentők munkájához!