Adventi adománygyűjtés - Díszítsük fel a mentők virtuális karácsonyfáját!

Segítek!

Jutalom elsősegély oktatás a Michelin munkatársainak

Évek óta kiemelkedő támogatással járul hozzá az életmentéshez a Michelin Hungária Kft, akik nemrég Platina Fokozatú vállalati adományozói lettek az Országos Mentőszolgálat Alapítványnak. A legmagasabb szintű támogatói fokozat mellé most jutalom elsősegély oktatást tartottunk a Michelin dolgozóinak.

A nyár folyamán 25 lelkes Michelin kolléga vehetett részt a jutalom elsősegélynyújtó tanfolyamon, annak érdekében, hogy felelevenítsék az elsősegélynyújtás legfontosabb lépéseit. Az oktatást két szakképzett bajtársunk tartotta egy egynapos esemény keretében a cég váci telephelyén. Az elméleti képzés után számtalan szituációs gyakorlatot is elvégeztek, miközben bajtársaink saját tapasztalataikat is megosztották életmentő munkájukról.

Szinte mindannyiunknak vannak elsősegély-ismereteink, de ezek többnyire megkoptak. Az oktató rendkívül jó érzékkel ragadta meg a témát, készített nekünk egy kivonatot életszerű helyzetekről, gyakori automatikus reakciókról, reakcióhiányról, és gyakoroltatta be a szükséges teendőket.
Voltam már olyan helyzetben, ahol szükségem lett volna erre a gyakorlati tudásra. Akkor, korábbi ismereteim alapján csak segítséget hívtam. Ez a képzés nagyobb biztonságérzetet adott abban, hogyan kezeljek egy hasonló helyzetet munkahelyen vagy bárhol máshol.  Tényleg hálás vagyok azért, hogy ezen részt vehettem.
– mesélte a képzésről az egyik kolléga.

Az elsősegélynyújtás rendkívül fontos a munkahelyen és a hétköznapi életben egyaránt. A legfontosabb feladat, hogy krízis fellépése esetén legjobb tudásunk szerint avatkozzunk be. Egy hirtelen szívmegállás esetén kizárólag azonnal megkezdett újraélesztés esetén van esély a túlélésre. A telephelyen egy félautomata defibrillátor (AED) életmentő készülék is megtalálható, aminek használatát szintén begyakorolhatták a résztvevők a szituációs gyakorlatok során.