Adventi adománygyűjtés - Díszítsük fel a mentők virtuális karácsonyfáját!

Segítek!

Adél és Péter a metróban mentették meg egy férfi életét

2022. augusztus, Budapest, Deák Ferenc téri metróállomás. Egy ismeretlen, földön fekvő férfi segítségére sietett Adél és Péter a mozgólépcsőknél. Ekkor még nem tudhatták, mennyire komoly a baj. Másodperceken belül megkezdték az újraélesztést. Történetük jól szemlélteti, mennyire fontos, hogy ne habozzunk, merjünk kilépni a tétovázó tömegből és cselekedni, hiszen minden másodperc számít.

Este nyolc óra körül Adél és Péter hazafelé tartott, amikor a mozgólépcsőn lefelé a metróhoz tartva kisebb tömegre lettek figyelmesek. A járókelők egy földön fekvőt álltak körbe. Senki sem mert odalépni közülük. A páros azonnal megvizsgálta a férfi életfunkciót, aki kis idő elteltével már nem lélegzett.

Alapítványunknak elmesélték, hogyan segítettek a bajbajutotton a telefonon vonalban maradó mentésirányító, egy külföldi férfi és a BKV helyszínen lévő munkatársainak közreműködésével.

A helyszínre érkező mentők átvették a beteg ellátását Adéléktől, és stabil állapotbanszállítottákkórházba a férfit.

Bár a BKV munkatársai által a helyszínre hozott defibrillátort végül nem kellett használni, hiszen megérkezett a szakszerű segítség, jó tudni, hogy országszerte mintegy 1500 db mindenki által használható defibrillátor található nyilvános helyeken. Többek között a legtöbb utast szállító metróvonalakon, az M2, M3 és M4 vonalán minden forgalmi ügyeleten. A BKV Zrt. forgalmi ügyeletesként dolgozó munkatársai a defibrillátor kezelésének módját speciális képzésen sajátítják el, az OMSZ munkatársainak segítségével. Évente átlagosan 3-5 alkalommal van szükség az eszköz használatára.

 

Tény, hogy évente több mint 7 ezren halnak meg kórházon kívül, utcán, munkahelyen, közterületen hirtelen szívhalál miatt. Kevésbé ismert tény, hogy minél többen állnak körbe egy földön fekvő sérültet vagy beteget, annál kisebb az esély arra, hogy valaki a tömegből a segítségére siessen. Pedig a többségük életét meg lehetne menteni. Ezért is fontos, hogy le tudjuk győzni félelmünket, és merjünk segíteni, hiszen az időben megkezdett újraélesztés megháromszorozza a beteg túlélési esélyeit.

Tájékoztató oldalunkon hasznos információkkal, videókkal nyújtunk tájékoztatást a laikus újraélesztésről témájában: https://www.mentoalapitvany.hu/merj-cselekedni

Merj cselekedni!