Nagy örömünkre eredményesen zárult a kampányunk, és szeptemberben átadhattunk 4 új Honda típusú motort a Mentőmotoros Szolgálatnak. A járművekkel még október végéig találkozhatunk az utakon, hiszen máris szolgálatba álltak. Minden kedves adományozónknak hálásan köszönjük a támogatást!
Szeptember elején, a Városligeti Mentőnapon került átadásra az a négy új mentőmotor, amelyekre Alapítványunk hónapok óta gyűjtötte az adományokat. A nagyértékű, egyenként 7 millió forint összegű járművek teljes felszereléssel, egyedülálló minőségű mentési táskákkal álltak szolgálatba már a Mentőnap idején.
„A Városligeti Mentőnapon mind a 4 új Honda motorunkat bevetésre készen kaptuk meg, és nem hiába: az esemény idején két valódi riasztást kaptunk, így két motorral is éles bevetésre kellett indulnunk.” – meséli Nagy Norbert motoros mentő.
Az esemény fénypontja hagyományosan a mentési bemutató, amelyen az esetkocsik, és a mentőhelikopter mellett a mentőmotorok is fontos szerepet kaptak.
„Tömeges kárhelyszínt imitáltunk, amelyen egyik mentőmotoros bajtárs volt a kárhelyparancsnok. Ezek a bemutatók mindig rendkívül figyelemfelkeltők, a közönség ízelítőt kaphat abból, mi és hogyan zajlik például egy tömegbalesetkor, és hogy életmentő lehet a motoros mentők gyorsasága egy közúti baleset sérültje számára."
Az új motorokkal még október 31-ig, a szezon végéig találkozhatunk az utakon Budapesten és vidéken is.
Minden kedves támogatónknak köszönjük, hogy hozzájárultak az új mentőmotorok beszerzéséhez!
A mentőmotorosok májustól októberig azért járják az utakat, hogy a lehető leggyorsabban a baleseti helyszínre érjenek. Alapítványunk 2022, a Mentőmotoros Szolgálat újra szervezése óta az OMSZ hivatalos motoros mentőinek büszke támogatója.
Ha számodra is fontos, hogy a mentőmotorok mindig a lehető legjobb felszereltséggel indulhassanak el életmentő bevetéseikre, támogasd Te is motoros mentőket! Köszönjük!