Adventi adománygyűjtés - Díszítsük fel a mentők virtuális karácsonyfáját!

Segítek!

Sikeres újraélesztés az öregfiúk meccsen

A hirtelen szívhalál a legváratlanabb helyeken érhet minket. Ilyenkor az első 3-5 perc kritikus a túlélési esélyeink szempontjából, és az esetek döntő többségében csak laikus életmentőkre számíthatunk. Sándornak szerencséje volt, hiszen barátok vették körül, akik ismerték az újraélesztés egyszerű módját, és azonnal a segítségére siettek, míg ki nem érkeztek a mentők.

„Több mint 15 éve rendszeresen járunk hetente két alkalommal focizni, de együtt szoktunk túrázni, szilveszterezni és az évek során számtalan együtt töltött idővel örök barátság alakult ki köztünk. Ez így ment egészen addig, amikor egy hétfői napon, 18 órakor elkezdődött a heti várva várt meccs. Talán úgy 30 perc után Sanyi hirtelen azt mondta "fiúk rosszul vagyok", és abban a pillanatban összeesett” - avatott be minket a történtekbe Ernő, Sándor barátja.

Sándor szerencséjére az első döbbenet után társai azonnal a segítségére siettek. Többen közülük látták Alapítványunk szórakoztató edukációs kisfilmjét, a Csuja Imre főszereplésével készült Tartsd életben! Újraélesztés egyszerűen és gyorsan c. videónkat, így rögtön felismerték a jellegzetes tüneteket.

„Láttuk, hogy nem mozdul és azt a bizonyos feledhetetlen hörgő hangot adta ki.”


AZ ÚJRAÉLESZTÉS IGAZI CSAPATMUNKA VOLT
Azonnal megkezdték az újraélesztést. Egyikük hanyatt fektette a beteget és szabaddá tette a légjáratát, Ernő elkezdte az újraélesztést, két másik barátjuk pedig szaladt a telefonhoz: egyikük a mentőt, míg másikuk Sanyi feleségét hívta.

A mellkaskompresszió fáradtságos munka, ezt most a baráti társaság is megtapasztalhatta. Felváltva élesztették újra társukat, sőt, két ismeretlent is odahívtak, hogy ők is át tudják venni a mellkas pumpálását.

„Törd el a bordáját!" „Nyomjad keményebben!"

- ezek a biztatások hangoztak el folyamatosan. Ernő beszámolója szerint a csapatban mindenki tudta a dolgát. Hamarosan a mentők is megérkeztek és átvették az újraélesztést.

„Ahogy a mentőorvos szétdobálta a táskáit, már ezen a mozdulatsoron látszott, hogy vérprofi. A legjobb mentőorvost kaptuk meg.”


„Nem volt kérdés, hogy azonnal cselekedni kell”

A történet jól végződött. Sándor másnap már a kórházban tért magához, és azóta teljesen felépült. A baráti társaság azóta is együtt focizik. Ernő elmondta, hogy a szerencse, a lélekjelenlét és a mentők szaktudása mellett Alapítványunk filmjének is köszönhetik, hogy szerencsésen ért véget az a bizonyos hétfő este:

„A Tartsd életben c. kisfilmjük részemről nagy szerepet játszott a történet jó végződésében. Jóval a történet előtt láttam először a filmet, és mivel tetszett, többször is megnéztem. És milyen érdekes, hogy azokat a szavakat használtam, használtuk, amelyek a kisfilmben is szerepeltek. Nem féltünk, hogy árthatunk, sőt, azt sem tudtuk elképzelni, hogy a legjobb barátunk a kezünk között haljon meg. Teljesen ösztönösen cselekedett mindenki. Nem volt kérdés, hogy azonnal cselekedni kell. Közöttünk senki sem végzett életmentő tanfolyamot.”

 

TARTSD ÉLETBEN!

2015-ben Baláék megmutatták, hogy egy kis humorral és egy kis vagánysággal életeket lehet menteni. „Ha csak egyvalaki életét sikerül megmenteni ezzel a kisfilmmel, már megérte” – mondtuk akkor. Sándor esete már a hetedik dokumentált történet, amely során Alapítványunk kisfilmje alapján hajtottak végre sikeres újraélesztést – és ki tudja, hogy hány olyan eset van még, amelyről nem is tudunk.

Tekintse meg filmünket, hiszen sosem tudhatja, mikor lehet szüksége erre az életmentő tudásra!


Kérjük, adományával most nyújtson Ön is segítő kezet egy újraélesztéshez!  Támogatásával most még több esetkocsit szerelhetünk fel LUCAS 3 mellkaskompressziós készülékkel, ami időt, energiát és életet ment!

 

A személyes adatok védelme érdekében megváltoztattuk a történet szereplőinek nevét, a történet azonban valós, megtörtént esemény.