Újgenerációs defibrillátorra gyűjtünk
Támogasd a mentők munkáját az egész országban!

Segítek!

Nagy Elsősegély Teszt 2023 – Tegye próbára tudását!

Az Országos Mentőszolgálat Alapítvány immár 11. alkalommal méri fel a lakosság elsősegélynyújtással kapcsolatos ismereteit. Célunk, hogy minél szélesebb körben bővítsük a legfontosabb  eljárásokat, mert vészhelyzet esetén már kis hozzáértéssel is sokat tehetünk a bajbajutottért.

Újra itt a lehetőség tehát, hogy felmérje tudását a Nagy Elsősegély Teszt 2023-as kutatásában!

A teszt olyan ismert hétköznapi helyzeteket, baleseteket sorakoztat fel, melyeknél legelőször saját tudásunkra kell támaszkodnunk, míg meg nem érkezik a segítség. Természetesen idén is kíváncsian várjuk, hogy javult-e a lakosság felkészültsége, és, hogy kiderüljön, milyen helyzetek okoznak bizonytalanságot, hányan vannak, akik állják a sarat, ha elsősegélynyújtásról van szó.

Tegye próbára tudását a Nagy Elsősegély Teszt 2023-as fordulóján, hogy kiderüljön, naprakész ismeretekkel rendelkezik-e az elsősegélynyújtási ismeretek terén!

A kérdőív 10 kérdést tartalmaz, kitöltése mindössze 2-3 percet vesz igénybe. A teszt kitöltésével nem csak tudását teheti próbára, de egyben segíti a kutatásunkat, melynek eredményéről honlapunkon is beszámolunk!