Támogasd a mentők munkáját!
Nézd meg, most hogyan segíthetsz!

Segítek!

Tinédzserek élesztettek újra egy férfit a villamosmegállóban

A nyolcadikos ballagás utáni vacsora nem várt fordulattal zárult, amikor hazafelé menet a hat fiatal észrevette, hogy a villamossíneken ájultan esik össze egy férfi. Lélekjelenlétüknek és az időben megkezdett mellkaskompressziónak köszönhetően megmentették egy ember életét. Saját szavaikkal mondják el, hogyan zajlott az újraélesztés.

A diákok egy percig sem gondolkodtak, azonnal a segítségére siettek annak a férfinak, aki egyik pillanatról a másikra lett rosszul, és a szemük láttára esett össze. Bár nem elsőként értek oda, mégis ők voltak azok, akik hívták a mentőket.

„Ha hagyjuk, hogy ott feküdjön 25 percig, akkor biztos, hogy nem élte volna túl. Ellilult teljesen a feje, láttuk, hogy nem kap levegőt. Többen is elmentek mellette, le se lassítottak.”

– emlékeznek vissza a történtekre.

Sajnos szomorú tapasztalat, hogy az ilyen esetek 90%-ában felkészületlenségünk és félelmünk miatt meg sem próbálunk segíteni, és mire kiérnek a mentők, már késő. Ráadásul minél többen állnak körbe egy sérültet, annál kisebb az esélye, hogy valaki a segítségére siet. Ezért is különösen kiemelkedő, hogy szinte gyerek létükre azonnal mertek cselekedni.

„A diszpécserrel folyamatosan kommunikáltunk, hogy mi történt. Blanka megnézte a pulzusát, ami nagyon gyenge volt, alig lehetett érezni. Egyre ritkábban vett levegőt, fél percenként, percenként. A diszpécser mondta, hogy a mentőket már elindította, kezdjük meg az újraélesztést.”

Hirtelen szívmegállás esetén minden egyes perccel, amíg nem kezdődik meg az újraélesztés, 10%-kal csökken a túlélés esélye. Ezért ne hezitáljunk, azonnal kulcsoljuk össze a kezünket, és 5–6 centiméter mélyen, gyors, határozott mozdulatokkal nyomjuk meg a beteg mellkasát, körülbelül másodpercenként kétszer! Az újraélesztés helyes módszerét elsajátíthatjuk az Országos Mentőszolgálat Alapítvány Tartsd életben! – Újraélesztés egyszerűen és gyorsan című, Csuja Imre nevével fémjelzett videóból, amit a diákok közül többen is láttak, így azonnal tudták, mi a teendő.

„Közben dúdoltam magamban a Stayin’ Alive-ot, mert tudtam, hogy annak a ritmusára kell végezni, és hogy legalább 5 centi mélyre le kell nyomni.”

– idézi fel Blanka.
A Bee Gees Stayin’ Alive cím slágere talán egyre több ember fejében kapcsolódik össze az újraélesztéssel, hiszen a dal támpontot nyújt a mellkas lenyomásának helyes üteméhez – ami 100-120 nyomás/perc, tehát másodpercenként 2 lenyomás.
A kiérkező mentők még hosszú ideig küzdöttek a férfi életéért, defibrillátorral is többször sokkolták, mire visszatért a keringése, és szállítható állapotba került. A fiatalok igazán megkönnyebbültek, hogy az újraélesztés végül sikerrel zárult. 

Példaértékű helytállásuk egyik legnagyobb tanulságát úgy foglalták össze, hogy ha egy ilyen esetet látunk, ne féljünk odamenni, mert ha még nem is szabályosan, de a minél hamarabb megkezdett újraélesztés életeket is menthet. 

Az Újraélesztés nemzetközi napja (október 16.) alkalmából az Országos Mentőszolgálat Alapítvány is arra biztatja a lakosságot, hogy mindenki merjen cselekedni. Országos szinten ma már 1500 nyilvános automata defibrillátor is elérhető, amit laikus életmentők számára fejlesztettek ki, a gépi hang utasításait követve, bármilyen előzetes képzettség nélkül is megmenthetjük egy bajbajutott életét. Ne parázz, sokkolj! – Újraélesztés defibrillátorralcímű humoros kisfilmjük is azt hivatott bemutatni, hogy bárkiből lehet életmentő, csak egy pár alapvető fogást kell elsajátítanunk hozzá.

Attól pedig végképp nem kell tartanunk, hogy esetleg kárt teszünk újraélesztés közben, hiszen a bajbajutott törött bordával is hálás lesz nekünk, hogy megmentettük az életét!