Adventi adománygyűjtés - Díszítsük fel a mentők virtuális karácsonyfáját!

Segítek!

A kék színű táska, amelyet mindig magunkkal viszünk

 

Eszközök és gondolatok, amik életet menthetnek

Egy mentésnél nagyon fontos a diagnosztika: hogy megállapítsuk, mi is a baj! Ebben segítenek azok a táskák, amelyek minden kocsiban rendelkezésre állnak és mindig elsőnek kerülnek elő. Huszák Tamás, mentőállomás-vezető beszámolója.

„Az egyes eseteket - én azt szoktam mondani -, betesszük egy hátizsákba, ezt a zsákot pedig cipeljük magunkkal. És ha adódik rá idő, akkor a többiekkel meg szoktuk beszélni őket. Mi volt a tanulság, mit csináltunk jól és mit kell legközelebb jobban.

Hogy miért csinálom? Egy történet ugrik be mindig ilyenkor: 2-3 éve mentőzhettem, amikor volt egy sikeres újraélesztésünk. Gyorsnak kellett lennünk, harcoltunk az idővel, beszélni nemigen tudtunk a beteggel. Bejutott a kórházba, azóta is él, egy beépített defibrillátorral. Évekkel később újra kihívtak bennünket hozzá, volt egy apróbb rendellenesség és ilyenkor automatikusan kapunk értesítést. Arra emlékszem, hogy rám nézett, és akkor mondta azt, hogy „Köszönöm szépen!”. Számomra ebben minden benne van."

 

"Az állomásunkon most vehettünk át két új, kék táskát. Egyszerűen mindig szükség van rájuk. A különböző táskák más-más színűek, és összetételüket a különféle ellátások határozzák meg. A kékben ott vannak a diagnosztikai, vizsgálati eszközök, de a folyadékpótláshoz, vénabiztosításhoz kellő dolgok is, valamint a legfontosabb gyógyszerek. Amikor kiszállunk a kocsiból és megközelítjük a beteget vagy sérültet; ezt azonnal megfogjuk és visszük. Egyszóval tényleg alapvető, hogy mindig tökéletesen felszerelt legyen.”

Azokon a kocsikon visszük magunkkal, ahol orvosmentő is tartózkodik. Tartalmazza a betegek ellátásához szükséges életmentő gyógyszereket, eszközöket, fecskendőket, kötszereket.

Bízunk benne, hogy nagylelkű adományozóink segítségével minél több kivonulásnál bajtársaink rendelkezésére állhatnak majd a kék táskák.