A nyári időszakban kiemelten sok az égési sérült, és köztük sajnos sok a gyermek is. Ilyen eseteknél bajtársaink azonnal a speciális égési kötszerhez nyúlnak, amely minden mentőautón megtalálható, mióta Alapítványunk – támogatói közösségének hála – bevezette évekkel ezelőtt ezt az alapfelszereltséghez nem tartozó kötszert. A szezon végeztével a készleteket újra fel kell tölteni, hiszen égési sérülés már a legkisebb figyelmetlenség esetén is megtörténhet. Így járt egy anyuka is, akinek szívszorító történetéből mindannyian okulhatunk.
Fanni a szokásos esti fürdetéshez készülődött kétéves kisfiával, Barnussal, ám nem tudta, hogy férje napközben átállította a villanybojlert. Hiába állt a csap a szokott helyzetben, a víz jóval forróbb lett. Épp csak a lába érte a vizet, amikor Barnus sikítva sírt fel.
„Azt kívántam, bárcsak én égettem volna meg magam, és az sem fájt volna így. Azonnal átraktam a mosdóba, hogy hideg vizet folyassunk a vöröslő, hólyagos kis lábaira, a férjem pedig hívta a mentőket” – meséli Fanni.
A mentők gyorsan kiértek, és égési kötszerrel fedték be Barnus lábait.
„Nagyon ügyesen bántak a szinte sokkos kisfiammal, egyből azt éreztük, hogy jó kezekbe került. Szerencsére Barnus sem a fájdalomra emlékszik vissza már, hanem a mentős bácsiktól kapott plüssmackóra, és hogy bekötözték a lábát, mint a kisegérét az egyik kedvenc meséjében” – zárja a történetet az édesanya.
Alapítványunk célja, hogy újabb mentőautókra vásárolhassunk speciális égési kötszert, amely nemcsak a fájdalmat enyhíti, de megfékezi a további szövetkárosodást is. Kérjük, adományával járuljon hozzá egy Barnushoz hasonló kisgyermek még hatékonyabb ellátásához!
Fogadja szeretettel iskolakezdő ajándékunkat!Ide kattintva töltse le és használja egészséggel az Önnek leginkább tetsző Mentőalapítványos órarendet!
Mit tegyünk, ha gyermekünk égési sérülést szenved?
- távolítsuk el a ruhát a sérült felületről, és tartsuk hideg víz alá 10-20 percig
- egyszerre csak egy végtagot hűtsünk, a gyermek testét pedig tartsuk melegen
- a sebet steril gézlappal fedjük, semmiképp ne kenjünk rá krémeket, tejfölt, hintőport
- ne etessük és itassuk, hogy a kórházban gyorsan altathassák, ha szükséges
Hogyan segít az égési kötszer?
„Sajnos sokszor találkozunk égési sérült gyermekkel, ilyenkor a speciális égési kötszer nagyon jól jön, mert ahogy hűti a sebet, azonnal csillapítja a fájdalmat is, ami a kicsiknél különösen fontos” – mondja Sain Henrietta mentőtiszt.
A kötszer rugalmas, könnyen felhelyezhető és nem tapad bele a sebbe, így akár otthoni használatra is ajánlható, érdemes kiegészíteni vele az elsősegély dobozt. Mihamarabb az égett felületre helyezve a kezelt terület 4-5 perc alatt normális testhőmérsékletű lesz.
Az itt látható kampány egy offline és online megvalósuló adománygyűjtő akció része, amelynek célja Égési kötszerek megvásárlásához szükséges összeg előteremtése.
Az Országos Mentőszolgálat közhasznú segítőjeként Alapítványunk a minél hatékonyabb magyarországi életmentésért tevékenykedik. Alapító Okiratban foglalt céljaink:
- korszerű mentési eszközök beszerzése az Országos Mentőszolgálat igényei alapján,
- hozzájárulás a mentődolgozók munkakörülményeinek javításához,
- az újraélesztési tudás és hajlandóság népszerűsítése és ösztönzése.
A támogatásokat átláthatóan kezelve, azok felhasználásáról rendszeresen beszámolva támogatjuk az életmentők munkáját.
- Eszközátadásainkról rendszeresen frissülő eredménytérképünkön számolunk be: mentoalapitvany.hu/eredmenyterkep
- Alapítványunk tevékenységéről, a mentők munkájának támogatásáról minden évben beszámolunk Éves Jelentésünkben is: www.mentoalapitvany.hu/.../OM_Eves-jelentes-2020
Támogatása adómentes.