Támogasd a mentők munkáját!
Nézd meg, most hogyan segíthetsz!

Segítek!

Nem hagyhattuk, hogy amputálni kelljen

Egy mezőgazdasági balesethez riasztották Könye Attiláékat Őriszentpéterről. A gyors mentősök tudták: súlyosan roncsolódott láb esetén minden perc számít, hogy nehogy végzetesen sok szövet haljon el.

„A bejelentés rövid volt: »Csöde, Erdész út külterület, lábát levágta. Azonnal induljatok, nagy a baj, megy a zalaegerszegi esetkocsi is a helyszínre.«

Fényjelzés és sziréna törte meg az Őrség csendjét. GPS-t nem kapcsoltam, úgy ismerem a környéket, mint a tenyeremet. Mire kellett felkészülnünk? Nagy vérzés, sokk, pánik. Vittük a sürgősségi táskát, a defibrillátort és az alapítványtól kapott mindent vágó ollót. Ez az olló tényleg visz mindent. Hozzá kell férnünk a sérült lábhoz, szabaddá kell tennünk mind a két kezét, és ha újraélesztésre kerül sor, akkor a mellkast is.

Könye Attila, az Őriszentpéter Mentőállomás vezetője mentőtársaival mindent megtett azért, hogy megmentsék a sérült végtagot.

Újra szólt a rádiónk, várni fog minket valaki egy terepjáróval, hogy megmutassa a pontos helyszínt. »Helikopter is fog érkezni.« – tette hozzá a diszpécser. A falu végén valóban ott állt a terepjáró. Fél kilométer után értünk a baleset helyszínére. Mivel a helyszín biztonságos volt, így rögtön a sérülthez mentünk.

Eszméleténél volt, de a bal lába térdtől lefelé, kifelé rotálva rendellenes helyzetben állt. A nadrág ezt mind takarta. Ahhoz, hogy megbizonyosodjunk a tényleges sérülésről, a sérültet pozícionáltuk, és a speciális ollóval levágtuk a nadrágot a sérült végtagról. A látvány sokkoló volt. A lábszárcsont mindkét csontjának nyílt törése mellett a bokát csak egy kis szövetdarab tartotta. A mezőgazdasági munkás fiatal férfi lábát becsípte a csiga, mellyel a nagy farönköket vontatják.

Szerencsére azonnal leállították a gépet, így nem húzta a darálóig a végtagot. Vénát biztosítottunk, és cseppfolyósított orvosi gázzal egy kicsit enyhítettünk a fájdalmán. Közben hallottuk, hogy a helikopter is már felettünk köröz, leszállásra készülve. Az időközben odaérkező helikopter személyzetével együtt tovább folytattuk az ellátást: vénás fájdalomcsillapítás, altatás és a végtag rögzítése után a mentőhelikopterrel a győri kórházba szállították a sérültet.

Később megtudtuk, hogy sikerült megmenteni a férfi lábát! Szerencsére a szövetek nem roncsolódtak végzetesen, hála a gyors ellátásnak. Így a sérült ma, egy évvel a baleset után, már újra jár.”

Kérjük, adományával segítsen, hogy minél több mentőállomást felszerelhessünk mindent vágó ollóval! Már 2000 vagy 3000 forint is nagy segítség!